teszt

ékhéiufluduldcouuh-ná

Reklámok

Gvendolin Tódor

Gvendolin Tódor medveállatka számára ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Savban fürdőzött, gammasugárzásban napozott, lefagyasztatta, majd felforraltatta magát, végül szűznemzéssel szaporodott egy ízeset.

Aztán délután 2-kor nyilvántartásba vették – abba belehalt.

szóval

szóval
nekem te ne hallgass ilyen stílusban
inkább jajjgass mintha a Nílusban
krokodil úszna melléd pedig félő
hogy tőled sokkalta jobban fél ő
te szórakozol és visszakozol
egy szóval
elküldesz és visszahozol
egyszóval
tőrmondat
a szívbe vonóval tokkal
az isten nem vers bottal
ütöm nyomát a billentyűzeten
hellyel-közzel két szóközzel
pontos lesz újra a vessző
megint egymás szavát isszuk
és holnap fittyet hányunk
micsoda okos
dumásnaposok

a zebra

zebra

Egy zebra megszökött az állatkertből. A Hungária körúton egyszer csak megállt, tétován körülnézett, majd keresztbefeküdt az autók előtt. A járókelők rémülten igyekeztek a megmentésére, de már késő volt. Az állat előbb teljesen kilapult, majd eltűnt a feje, utána pedig a lábai is. A farka még rezdült egy utolsót, mielőtt az egész lény beleolvadt volna az aszfaltba. Csak a csíkjai fehérlenek már…

 

 

a fej

blood

– De hát miért kellett levágnod a fejét? Nem lett volna elég lelőni, mondjuk? Ez a rengeteg vér… hogy fogjuk feltakarítani ezt a rengeteg vért?
– Zavart, Jim.
– Zavart???
– Most már ő is egy fejjel alacsonyabb – felelte Kicsi Jane, és nyugtalanítóan nézett fel Hosszú Jimre.

az artista

artista

Alig tanult meg járni, már indult is a kifeszített kötél felé. Cirkuszos családokban ez már csak így van. Négy éves korában már több méter magasban egyensúlyozott, közben zsonglőrködött vagy viccesen pukedlizett. Ahogy cseperedett, egyre magasabbra feszíttette a kötelet, és a kötéllel együtt hírneve is emelkedett.

Betöltötte a tizenhatot, és többé nem volt hajlandó biztosítókötelet használni. Úgy nincs benne semmi érdekes, ezt vallotta, és hónapról hónapra újabb mutatványokat eszelt ki. Cigánykereket hányni vagy palacsintát sütni odafenn a kötélen, ez számára a rutinfeladatok közé tartozott.

Egyre nehezebb és nehezebb kunsztokat talált ki és mutatott be, a cirkusz ünnepelt sztárja lett. Amerre csak megfordultak, hódolattal és rajongással vették körül az emberek. Ő ezt észre sem vette, annyira természetesnek találta, hogy mindez jár neki.

Egy nyárestén új produkcióját mutatta be. A legkisebb remegés nélkül állt fejre a kötélen, hogy lábaival a magasba emeljen egy boroshordót, pörgesse egy kicsit, majd ugyanebben a helyzetben csapra verje, és igyon egy pohárkával. Minden tökéletesen ment.

Aztán csend.

Várta a tapsot, de hiába. Lenézett, és… odalenn nem volt közönség. Azonnal lezuhant, és a nyakát szegte.

(2013)

túlélem én

jegbezart (1)

A téllel már csak úgy van a magamfajta nyári gyerek, hogy cseppet sem kedve ellen való a napi tíz-tizenkét óra alvás.

Bebábozódva a paplan alá, vagy ha úgy tetszik, lehullott falevélként egy dunai jégzárványban.

Az embermormota ilyenkor minden kapcsolatot megszakít a külvilággal, és ha le is zajlik közben egy apokalipszis, azt édesen átalussza, legföljebb azt furcsállja másnap, hogy nem lájkolja senki.

a kikötői macska

A kikötői macskát az avatatlan szemlélő talán kóbor macskának gondolná először, amivel óriási tévedésbe esne. A kikötői macska jól táplált, nyugodt és barátságos, bundája ragyog – éles ellentétben a girhes, koszlott, csont és bőr kóbor macskával.

A kikötői macskának nincs gazdája, de nincs is rá sem szüksége, sem igénye, szabadságát fel nem adná. A halászoktól, horgászoktól, matrózoktól és más, a világ minden tájáról összeverődött kikötői népektől elegendő ennivaló (és szeretet) esik le számára – ilyen értelemben a kikötői macska gazdája az egész világ.

A kikötői macska tehát szabadúszó, s minthogy nincs kiszolgáltatva az üzleti és politikai érdekektől vezényelt kiadók kényének-kedvének, legfeljebb az időjárásnak, lényegesen jobban megy a sora, mint rokonának, a kelet-közép-európai újságírónak.

kikmacs

helyszíni

pitbull_run-300x200Budapest csöndes kisváros a Duna partján. Itt találkozunk a köztiszteletben álló öregúrral, a hagyományőrzők doyenjével, a 92 éves Madafaka Big Pista bácsival. Az apropó, hogy 72 117 euró vissza nem térítendő támogatást kapott projektjéhez, amely a Kulturált szórakozási modell a XXI. század elejéről – interaktív bemutatóhely címet viseli.

– Na, mi a fasz lesz már, tódd már idébb a képed te is meg a csicskás geci a masinával – invitál kedvesen otthonába Big Pista bá.

Benyitunk a kertkapun. Mögöttünk az utcán két öltönyös fiatal halad el. Fuvoláznak.

– Ilyen az én időmben aztán nem vót! Itt trilláznak naphosszat! Van, hogy hatan-nyócan is összeverődnek, csellóval meg hárfával meg kutyafaszával, oszt’ az ablakom alatt csirimpolnak, van, hogy még este hatkor is! Nyomják a Bakkot! Bezzeg az én időmben! Mi még tudtuk, mi az, hogy zene! Még tiszteltük az időseket!

– Madafaka bácsi, meséljen nekünk kicsit a régi szép időkről.

– Nekem a nagyapám punk volt. Rendes, tisztességes punk, tudta a három akkordot, és kész! Nem cirádázta, meg vinnyogott, meg több szólam, mint ezek… ehhh… Egyszer koncert után bement hozzá egy jóravaló csöves kis gruppi picsa, szóval rendes lány, vágod, szakadt neccharisnyában meg bakancsban. Ilyet se látni ám már ma! Az összes hosszúszoknyát hord, meg állig begombolkozik… pfff… hova züllik ez a világ…

– Ez tényleg borzalmas. De térjünk vissza a nagyapjához meg a csöves gruppihoz.

– Ja! Na, hát csak szopni ment a zenekari buszba, ahogy illik, aztán mi lett? Belezúgtak egymásba, úgy is maradtak. Ezek a mai fiatalok már rohannának az anyakönyvvezető elé, de ők akkor még tudták, mi a tisztesség meg az erkölcs! Úgyhogy a nagyanyám lecuccolt a gyártelepen a próbaterem mellé, és ott éltek. Az apám is ott született.

– Az édesapja is továbbvitte a kulturális vonalat?

– Mijazhogy! Rapper vót a fater, szóval túl is szárnyalta a nagyfatert, ha szabad így mondanom, mert ő már odáig sem alázkodott, hogy hangszert vegyen a kezébe. Beatboxolt is egy időben, de inkább a gengszterrap tette naggyá a nevét. Eljárt lopni is, hogy hitelesebb legyen. Istenem, mekkora művész volt… – érzékenyül el Madafaka bácsi.

Körbenézünk a kis házban. Mintha csak múzeumban járnánk: a falak telis-tele a régmúlt emlékeivel. Cédék, dévédék, baseballsapkák, a nagypapa kedvenc vécélánca… Megannyi felbecsülhetetlen értékű kincs, összezsúfolva néhány négyzetméteren.

Vidám csaholás hallatszik. Hazatért Gyilkos, Big Pista bá pitbullja. A joviális öregúr ölbe veszi kis kedvencét.

– Nekem mindig pitbullom vót, ez rendes fajta. Megbízható. Ma meg mindenki csivavát tart, meg sziámi macskát, divatból. Már engedély se köll hozzá. Sőt, itt az utcában van egy ilyen ájtatos selyemfestő kis fityfiritty, még a szeme se áll jól, geci, az vett múltkor egy csincsillát. Lakásba, baszod! És mondom, divatból. Aztán, ha itt a baj, meg csak lesnek. Én mondom, nem vóna szabad engedni.

– Madafaka bácsi mindig itt élt?

– Lófaszt. Vótam én Vácon is, a faterral csináltunk pár balhét. Akkor még volt összetartás a családban! Na, de nem is ez a fontos. Hanem ami a kert végében van. Mutatom, csicskák, mozgás.

Követjük Big Pista bát. Gyilkos pajkosan ugrándozva követ, az operatőr néha hanyag mozdulattal törli le nadrágszáráról a habos kutyanyálat. Két sörpadhoz érünk, mellettük fél méteres gödör.

– Nnnna, szép lett? – mutat körbe birodalma legújabb ékességén Madafaka bácsi.

– Nos… ez volna a Kulturált szórakozási modell a XXI. század elejéről – interaktív bemutatóhely?

– Nem vágod, mi, geci? Mert te is olyan taknyos kis csíra vagy! Na, jóvan, látom a füled legalább át van szúrva, elmondom. Ide rakod a sört. Ide a pálinkát. Ide meg ülsz. Eleinte. Aztán ott a gödör, oda hánysz. Azért ilyen hosszú, hogy utána rendesen bele tuggyá feküdni.

Még sokáig cseverészünk a fák lombja alatt a magyar kultúrtörténet nagy időinek egyik utolsó élő tanújával, csak néha sodor felénk a szél egy-egy fagottszólamot. Olyankor Madafaka Pista bá köp egy nagyot, és felsóhajt:

– Hogy fulladnátok bele a szénsavmentes ásványvizetekbe, mihaszna kölkei…

a tükör

tukorGyerekek voltunk, és táboroztunk. Akkor mesélte valaki. Hogy nem szabad. Hogy soha, de soha ne tegyük.

Mert ha sötét szobában, pontban éjfélkor a tükörbe nézel, megjelenik egy szem. Egy vörös szem. Az ördög szeme az. És akkor meghalsz.

Soha nem mertük kipróbálni. Soha nem mertem, azóta se.

Egészen a mai napig. Már 23:59 van. Csend van. Sötét. Előttem a tükör. Fel fogok nézni, isten bizony. Még néhány másodperc.

Na, ugye, nem is műkö