beckzoli címkéhez tartozó bejegyzések

dr. beck

beck-2015-11-27

Nem válaszaink vannak, hanem kérdéseink – beszélgetés dr. Beck Zoltánnal

megjelenés: Körmendi Híradó, 2015. nov. 27. (itt a teljes lap pdf-ben)

Beck Zolival még a nyáron beszélgettünk, ezúttal nem a zenéről, hanem tudományos munkájáról. Az apropót az adta, hogy épp az alterábás 30Y-koncert előtt pár nappal tartott egy előadást az osztrák-magyar nyári egyetem hallgatóinak (akik természetesen a fesztiválon is ott voltak).

– Ez a kapcsolat viszonylag régi, először két éve tartottam előadásta bécsi egyetemen, majd a rá következő félévben egy teljes kurzust is. A szombathelyi nyári egyetemet szervező Csire Márta azzal keresett meg, hogy tartsak egy olyan előadást, amely a kurzustól független, de ösztönzi a diákokat a nyelvek szabad használatára.

Nagyon izgalmas volt, alapvetően képzőművészettel foglalkoztunk. Cigány képzőművészeti alkotásokat elemezgettünk, arra építve, hogy a hallgatóknak miféle intuitív vagy előzetes tudásaik vannak, és abból hogyan tudnak megalkotni egy műértelmezést. Kreatív kaland volt ez, ahol arra játszottunk, hogy osztrákoknak és magyaroknak közösen kelljen dolgozniuk. Nem húztunk se nyelvi, se kulturális határt.

Az már korábbi tapasztalatom, hogy bárhol, ha Nyugat-Európában tanítottam, mindig az derült ki, hogy tőlünk nyugatra a diákok sokkal aktívabb részesei a kurzusoknak.

– Interaktívabbak az előadások?

– Evidensen ki akarják nyilvánítani a véleményüket a hallgatók, és folyamatosan kérdeznek. Amikor Hollandiában tanítottam, hiába kezdtem az évfolyam-előadást, a 10. perctől gyakorlatilag kérdésekre válaszoltam. Magyarországon legfeljebb a végén vannak kérdések. A nyugati hallgatók jóval intenzívebben vannak jelen, ez néha nem jó, néha nagyon jó. Az izgalmas dolog, ha az előadó már az előadása alatt találkozik azokkal kérdésekkel vagy nézőpontokkal, amikhez viszonyulnia kell.

– Mennyire nyomja rá a bélyegét az előadásaidra az, hogy a 30Y énekese vagy?

– A legtöbb esetben teljesen adekvát történet ez. Meghirdetem a kurzusokat, és ha hallgatókat érdekli, akkor jelentkeznek rájuk.

Érdekes szituációk inkább a felvételi eljáráson vannak. Megérkeznek a jelentkezők, ott ülök a bizottságban, ami egészen furcsa élmény a számukra, olyankor kialakulnak vicces szituációk. Mondjuk, már vége a felvételinek, azt mondom, hogy nagyszerű voltál, köszönjük szépen, és az a válasz, hogy csinálhatnánk egy közös képet? Mert nem fogják elhinni, hogy te felvételiztettél…

Jó dolog, hogy az egyetemen nem számít, hogy játszom-e a 30Y-ban vagy sem. A hallgatóknak van annyi öntudatuk, és az egyetemnek szerencsére maradt annyi autonómiája, hogy a hallgatók egyszerűen azt nézik, hogy hány kredit jár a kurzusért, és hogy érdekli-e őket a téma. Ha valamelyik hiányzik, akkor nem veszik fel, teljesen mindegy, ki tartja.

– Pontosan mit tanítasz?

– A romológia tanszéken tanítok, javarészt romológia szakosokat, mellette szabad bölcsészeket.

Amikor megérkezik valaki a maga előzetes tudásaival, azt várja, hogy a kurzuson majd megtud valamit a cigányokról, ami a számára érdekes, talán egzotikus. A diákjaim közt is elég sok a roma származású, következésképp már anélkül, hogy én bármit tennék, minden diák, aki addig nemigen találkozott romákkal, egyszerre mellettük ül az előadáson. Viszonyba kerülnek. Ez már önmagában felborítja azokat az előzetes elképzeléseket.

Aztán a kurzuson azt az egyszerű dolgot tanulják meg, amit Csalog Zsolt leírt 78-ban, hogy a cigányokról egyetlenegy dolgot tudok mondani, hogy a cigányok sokfélék. Pont úgy, mint bárki más. Azaz: nem kap semmilyen információt.

A romológia sokkal inkább szól a nem cigányokról. Arról, hogy a nem cigányok milyen stratégiákat dolgoznak ki arra, hogy a cigányokról beszélni tudjanak. Mi ezeknek a leleplezésével foglalkozunk. Minket az érdekel, hogy ezek a gondolkodási stratégiák hogyan jönnek létre, hogyan lehet nyakon csípni és kifordítani őket, hogyan lehet ráismerni akár a saját magunk rossz stratégiáira.

– Miért kezdtél ezzel foglalkozni, vagy miért pont ezzel kezdtél el foglalkozni tudományos szinten?

– Még a gimnáziumban találkoztam Holdosi-regényekkel, amelyeket nagyon megszerettem. Amikor főiskolás lettem Szombathelyen, megkérdeztem nagyszerű tanáromat, Fűzfa Balázst, hogy ki ez a Holdosi József, nem találok hozzá információkat. Ez még a 90-es években volt, tehát az internet forradalma előtt. Mondta Balázs, hogy hát itt lakik két utcányira! Ismeri jól, ha gondolom, szívesen bemutat. Így kerültem el Holdosihoz, akivel sokat beszélgettünk.

Mindezen keresztül felismertem, hogy a cigány irodalom tematikáját valahogy rossz oldalról olvassuk, vagy úgy olvassuk, hogy nem elég termékeny, nem tudunk vele mit kezdeni. Elhagyunk jelentéseket, amik fontosak. Elkezdtem vele foglalkozni. Láng Guszti bácsival 94-ben az első olyan önképző kör jött létre a szombathelyi főiskolán, ami cigány irodalommal foglalkozott, és arra kaptam engedélyt, hogy vezessem ezt a kört.

Utána a pécsi bölcsészkaron végeztem magyar szakon, aztán ott PhD-ztem, tehát alapvetően irodalomtudománnyal foglalkoztam, de folytonosan foglalkoztatott az az alakzat, amelyik egy hatalmi pozícióból kísérel meg elbeszélni számára alárendelt szituációban létező embereket, közösségeket, világokat. Eljutottam oda, hogy megpróbáljak valamilyen új elméleti keretet létrehozni ehhez az elgondoláshoz. Ehhez találtam partnereket, így lassan megrajzolódik egy közösség, amelyik megkísérli átforgatni a korábbi leíró és homogenizáló akaratot a narratív-kritikai nézőpont felé.

– Látsz arra lehetőséget, hogy erre Magyarországon valóban felfigyeljen valaki?

– Fel kell tárni a társadalom előítélet-rendszereit és a hozzájuk sztereotíp építkezéseket. A közösséget folyamatosan revízió alá kell venni, rá kell kérdezni, nem szabad békén hagyni. Abból a pozícióból, ahol ezt életben hagyjuk, nem lehet viszonyt kiépíteni. Én a társadalommal nem nagyon foglalkozom, azzal persze igen, ahogy a bölcselet általában, hogy milyen gondolkodási stratégiák határoznak meg bennünket. Amivel a tudomány hozzá tud járulni ahhoz, hogy egy nyitottabb társadalomban éljünk, az valószínűleg az, hogy egyfolytában rámutat, rákérdez, zavarba hoz.

Amit alapvetően felejtünk el, az az, hogy – és ilyen tekintetben mindig hangsúlyozom, hogy outsider vagyok – a tudományos diskurzus is csak akkor tud megváltozni élesen, ha megjelennek benne bölcseletileg olyan tudatok, olyan tudományos emberek, akik cigányok-romák. Ők maguk. Egyszerre belülről és kívülről, így reflexív módon képesek viszonyulni ehhez a szituációhoz.

– Mennyire létezik ma ez a réteg?

– Az alárendeltség helyzetéből az tud kimozdulni, aki szót kap. Ez a legfontosabb. Én csak katalizátor lehetek, nem hiszem, hogy én magam át tudok fordítani egy beszédmódot, de azt igen, hogy az átfordítás nem sokat várat magára. A hallgatóink közül vannak, akik elindulnak azon a tudományos pályán, ami már a tudományos beszédmódon változtat.

A bölcseleti tudományok Magyarországon viszonylag alárendelt helyzetben vannak, azt mondják, nem termelnek hasznot. Én azt gondolom, hogy az emberi gondolkodás alapvető elemeit adják, tehát tényleges hasznosságuk van, amely nem kézzel fogható. Hosszú távon ezek alapozzák meg egy társadalom erejét.

Tulajdonképpen ezek miatt van romológia tanszék Pécsett, egyetlenként egész Európában. Van és lesz néhány hallgatónk, akik elvégzik a látszólag sziszifuszi munkát. Szövegeket bogarásznak és értelmeznek, ezekből próbálják letapogatni, hogy hogyan jön létre az a fajta cigány-roma értelmezés, amelyikkel ma egy hatalmi pozícióból bánik egy társadalom. És hol az a pont, ahol ezt meg lehet változtatni, hol lehet létrehozni egy dialógust.

A legfontosabb, hogy a hallgatók maguk is megtapasztalják, hogy nem válaszaink vannak, hanem kérdéseink. Szakadékmélyekre kell rámutatnunk, nem pedig szakadékokat kell betömnünk. Olykor még az is előfordul, hogy ami összevarrva látszik lenni, azt feltépjük, és azt mondjuk, hogy nézzük meg, hogy jó helyen varrtuk-e össze. A lényeg tehát a kérdés, és nem a válasz. Ha kérdéseink vannak, akkor már nagyon jól állunk. Mindig megriadok azoktól az emberektől, akiknek válaszaik vannak.

Tulajdonképpen, ha van ideológiám, akkor ez az. A dalaim is inkább kérdések, mint válaszok. Kétségek, bizonytalanságok, kételyek. A kérdések kimondásához sokkal nagyobb bátorság kell, mint a válaszok kimondásához.