dokumentumfilm címkéhez tartozó bejegyzések

a gyárépítő

palffydezso_rozsamelinda

Visszamenni, mert sok a teendő!

Dr. Pálffy Dezső útja a petróleumlámpa fényétől a cukorgyár-építésig

Az Agora – Savaria Filmszínházban mutatták be A gyárépítő című dokumentumfilmet, amely dr. Pálffy Dezső mezőgazdasági szakmérnök, nyugalmazott egyetemi docens küzdelmekkel teli életét mutatja be.

Ahogy a díszbemutatón V. Németh Zsolt fogalmazott: filmből az is kiderül, hogy szakmai kvalitásai mellett milyen ember: kreatív, ugyanakkor két lábbal áll a földön; és hogy miként lehetséges a küzdelmekből emelt fővel, emberként kijönni.

A Boros Ferenc – Horváth Zoltán – Kozma Gábor alkotói hármas legújabb dokumentumfilmjének kezdő képsorain dr. Pálffy Dezső arról beszél, … FOLYT. A VAS NÉPÉBEN

Reklámok

díj a tenyérnyi gyerekeknek

Bencze Áron; Szuchy Zsuzsa; Szemere Katalin;

Ma Magyarországon minden tizedik gyermek idő előtt jön világra. Az 1500 grammnál kisebb magyar koraszülöttek 30-40 százalékát a Semmelweis Egyetem három koraszülött-intenzív osztályán látják el. Olyan apró babákat is kezelnek itt, akiken egy-két évtizeddel ezelőtt még biztos, hogy nem lehetett volna segíteni.

Róluk, szüleikről, orvosaikról és ápolóikról szól a Tenyérnyi gyerekek című dokumentumfilm, amelyért rendezője, a szombathelyi származású Szuchy Zsuzsanna január 22-én vehette át a Családbarát Médiáért-közönségdíjat, a nézők szavazatai alapján.

Interjú a Vas Népében.